Visszatérők (negyedik rész)

A fiú gyenge volt és ijedt, csak remegett. Az orvos megtett vele néhány lépést, de visszavezette az ágyhoz. Megpróbálta elmutogatni, hogy pihennie kell, ennie, innia, és erősödni, majd hazamennek, és a tó túlsó partjára mutatott, a messzeségbe. Ort minden reggel indulni akart, de nyugalomra intették, a rokonaira vártak, akik majd megnyugtatják, és ha jól van, akár haza is vihetik. Nagyon izgatottá tette ez az új környezet, mint a kisgyerekek, mindent megtapogatott, még az orvosok, a nővérek ruháit, és a tárgyaikat is. Nem ismert semmit, ami a civilizáció terméke volt, sem a papírt, sem az üveget, sem a fémekből készült tárgyakat, az ételek is furcsák voltak a számára, fintorgott, de nem tiltakozott, szinte mindig éhes volt. Egy korai reggel nem bírta tovább és elindul a dombokon át hazafelé, szerencsére a nővér még időben meglátta, utána mentek a terepjáróval. Sok időbe telt, mire sikerült beleültetni az autóba, mely csendesen zötyögve vitte fel a göröngyös úton őket.

Amikor a földiekhez értek, már várták őket, mindenki kint volt, aki járni tudott, de az is, aki nem, kihozatta magát a barlangja elé. Ámulva bámulták a járművet, percekig nem törődve a fiúval. Ám amikor Ort kilépett az autóból, az ölelő karok, a kiáltozó emberek között szinte elveszett. 

Az orvos és a kolónia vezetője szinte egyszerre szólalt meg - Itt alig van gyerek, és nincsenek öregek se, azaz csak nagyon kevesen, és sok a beteg

- A fenébe, még valamit elkapunk! – kiáltotta az orvos.

Nem szálltak ki az autóból, csak intettek, hogy még majd jönnek, és villámgyorsan elhajtottak. Otthon összegyűltek és megvitatták a látottakat. Majd mindenkinek az volt a véleménye, hogy segíteni kellene rajtuk, ha lehet. Vért kellene venni, persze óvintézkedések mellett, a betegektől, és megkérdezni, hogy miért nincsenek gyerekek, mert mindössze kettőt láttak csak. Fiatal is kevés volt, Ort miatt is túlzottan aggódtak.

Másnap meglátogatták őket, de a vérvétel alig jött össze, úgy megrémültek az orvosi eszközöktől, hogy behúzódtak a barlangjukba, mindössze egy már szinte a halálán lévő nőtől sikerült vért venni, akinek a füléből vért folyt. Annyira sápadt volt, mint akiben nem kering már csak víz.

- Leukémia, azt hiszem, az pusztít itt – mormogott halkan az idősebbik orvos.

- Ahogy megfigyeltem sok közöttük az együgyű is.

- Gyanús ez nekem – szólal meg nagy sokára az idősebb – ezek egymás között házasodhatnak, de már régóta, genetikailag hibásak, sok a betegség, az a kevés gyerek sem éri meg a felnőtt kort.

- Honnan lenne vérfrissítés, rajtuk kívül, csak állatokat láttunk, ezek az emberek a hajdani emberiség maradványai csak.

A terepjáróhoz érve meglepődve látták, hogy Ort és a húga téblábol izgatottan az ajtónál. Valamit magyaráztak, halkan, de annál izgatottabban, amikor az idősebb orvos kinyitotta a kocsi ajtaját, a két fiatal beugrott, és még ülve is fogták egymás kezét.

- Most mi legyen? – kérdezi a fiatal orvostól.

- Nem kellene elvinni őket, magunkra haragítjuk a földieket, nincs erre semmi szükségünk.

A fiatalok nagyon nehezen értették meg, hogy nem mehetnek el az idegenekkel, a lány sírdogált, a fiú pedig, nagyon elkeseredett képet vágott. Mutogatta, hogy még fáj a lába, remélve, hogy így kicsikarja a megértést, és megkönyörülnek rajtuk, de az orvosok hajthatatlanok voltak, becsukták az ajtót és nélkülük mentek el. Elmenőben még látták, hogy nagy csődület támadt utánuk, és mindenki hangosan ágál, kétségbeesetten magyaráz a fiataloknak.

Hazaérve rögtön megvizsgálták a vérmintákat, és beigazolódott, a szomorú diagnózisuk, igen, a leukémia végső stádiumában volt a beteg asszony. Este összegyűltek, és kitárgyalták, a mai eseményeket. Mindenki helyeselte, hogy nem hozták el a fiatalokat, mert az nem szült volna semmi jót. Megismerésük magyarázatot adott, minden kérdésükre, miért élnek ilyen kevesen, miért nem fejlődtek, szellemileg és testileg is leépült népcsoportnak látszanak. Úgy érezték, hogy tanúi lettek a Földi őslakók kipusztulásának. Sajnálták a két fiatalt, de elhatározták, hogy nem avatkoznak bele az életükbe, hacsak valami tragédia rá nem kényszeríti őket. Mindkét oldalon élték a maguk megszokott életét tovább, mintha semmi sem történt volna. A visszatérők megépítették a maguk élelmiszer feldolgozó kis üzemét, ami a gabonát, a zöldségeket, és a halat feldolgozta, tartósította.

Egy reggel arra ébredtek, hogy Ort, és a húga ott ül egymás kezét fogva, a kis kórház előtt.