Végtelen csend
Bennem a csend végtelen,
tél takar, hangtalan állok,
fagy ülte meg szívemet,
semmiben lebeg az álom.
Nem hiszem, ha ébred fény,
engem is hívhat a hajnal,
szólhat hozzám dallal még,
az a madár, aki hallgat.
Eldobtam a tükröket,
Hold fényében tisztán látok,
zárt ajtón huzat jár át,
léptem nincs, belül kiáltok.
Jégvirág nyílt kertemben,
elmúlás csipke az ágon,
hóvihar űz irgalmat,
nem érint, hiába vágyom.
Kardos M. Zsöte verse, Vangelis Rinas festménye
