Régen ringó csónak
Csillagforgató hangtalan éjszakában,
egy távoli emlék riadt fátyla lebeg,
suhan az égen, titkot takaró felhő,
borúsan fedi, nyílni nem vágyó szemem.
Hömpölygő fantázia, mint futó folyam,
sodorja, ami hulló évekből marad,
makacsul maradnak vágyak a szívemben,
régen ringó csónak, sötét árnyként halad.
Hullámok törött tükrén fennakad a fény,
széllel száll, sötét könnyek szárnyas ajtaján,
alvó elmém rázzák nyugtalan idegek,
konok, kemény jég zúz, fakó gátak falán.
Éveimet húzza a fodros szélű mély,
méla, lassú tánc már ifjúságom multán,
felkelő Nap világít díszes ravatalt,
rozsdás lélek kattan, ahogy int a múlt rám.
Kardos M. Zsöte verse
