Föld napján 2018

Négy és fél milliárd év kellett a Földnek, hogy az élet otthonra találjon rajta. Nem tudjuk, meddig lesznek a földi körülmények ennyire barátságosak, élhetőek a számunkra, de ha rajtunk múlik, bizony nem sokáig. Az idei Föld napján a műanyag hulladék okozta szemét káros hatásaira szeretne fókuszálni a világ. Lassan már minden műanyagból készül, szinte nincs használati tárgyunk, amibe ne lenne műanyag, mely áldás és átok egyben. Az óceánjaink alját beborítja a mikró szemcsékbe lerakodott műanyag, a felszínén pedig úszó PET- palack szigetek vándorolnak. Zacskóinkat, nejlon táskáinkat viszi a szél, mint kis zászlók úgy lobognak a bokrokon, fákon fennakadva. Halaink pusztulnak el az elnyelt zacskóinktól, palackjainktól. De láttam egy állatorvosi sorozat filmben, amikor az orvos sok kilónyi műanyagot szedett ki a tehén gyomrából, azt legelt szegény, fű híján. Fogalmam sincs, hogy mivel lehetne helyettesíteni a műanyagot. A nejlontáskák helyett a papír szóba sem jöhet, mert a fa, még a papírfa is drága dolog, és nem megoldás a pazarlása. Hallottam, hogy már felfedezték a műanyagzabáló baktériumot, de lehet, hogy álhír csupán, és ha igaz is, ki tudja, mivé alakítja át, lehet az káros anyag is. Egyelőre nincs más megoldás, vissza kell fogni a műanyag pazarlást, tiltásokkal, hozzá kell szoknunk, hogy az áruk egyszerű csomagolást fognak kapni, mi pedig leszokunk a nejlontáskákról, zacskókról.
Nem tudhatjuk, hogy a kozmikus időszámításhoz képest, a mi röpke létezésünk mikor ér véget, de addig is őriznünk kell a magunk és jövő generációi számára az élhető földi körülményeinket, hogy ne egy szeméthegyet hagyjunk magunk után.

Névnapodon

Legvégül

Ami marad legvégül,
könny áztatta föld,
csend, és felejtés.
Mégis, kezdettől végig
hisszük, minden
percünknek oka van,
vésett lépteink nyomát
nem törölheti az idő.
Nélkülünk más lenne
a gyönyörű egész.

Kardos M. Zsöte verse   Vangelis Rinas festménye

DÜH

„ Az emberek csak azt látják, aminek a látására felkészültek „

Ralph Waldo Emerson

Valahol olvastam, hogy a bennünk rejlő, vagy tomboló érzelmek festik meg a körülöttünk létező világot. Mikor változik ragyogó sárgáról komor feketére, csak sejtem, de nem tudom biztosan. Elkeseredett vagyok, magam körül dühöt, haragot látok. Nem ismerem az okokat, melyek borúlátóvá tettek, egy örök optimistának látszó embert.

Talán a korom, az idő, mely megannyi tapasztalattal áldott, vagy büntetett meg. Talán a változó világ, melyet már képtelen vagyok rugalmasan felfogni. Talán az egyre kopó emlékezet, mely folytonosan hasonlításokba viszi bele a napi történésekkel kapcsolatos gondolataimat. Talán csak a szépre emlékezem, az agyam jótékonyan kihullajtja a rosszakat. Talán az információk tömkelege, mely úgy áraszt el mindent, mint a sáskahadak.

Talán mind oka, nem tudom, de meggyőződésem, hogy a világ, hat a benne élőkre, nem térhetünk ki előle, talán csak egy remeteélettel. A mai, úgy érzem pusztuló világ, megváltozott erkölcseivel, megváltozott értékrendjével, számomra idegen szemléletével elveszi tőlem az optimista jövőbe látás becses ajándékát.