Visszatérők (ötödik rész)

Ort és Zana nem akart többé hazatérni. Az idegenek, akik már nem is voltak annyira idegenek, a hetedik éve éltek itt az öreg Földön, ami egykoron, több mint kétezer éve az őseik szülőbolygója volt, most, hogy újra lakható, visszatértek azok, akiknek minden vágyuk volt az, hogy az ősi földet újra benépesítsék. Nem tudták, csak feltételezték, hogy kipusztult a maradék emberiség, meglepődtek a maréknyi embercsoport láttán, akik betegségektől gyötörve, egyre csak fogyatkozva, de még éltek, igaz már igencsak primitív létezésben.  A kolónia elhatározta, hogy a két fiatalt megtanítják a nyelvükre, és ha sikerül, alapoktatást is kapnak, bár sok eredményt nem vártak, mivel mindkettő elhagyta a húsz évet, de ez sem volt biztos, mert a koruk faggatásánál, lehet, hogy nem értettek meg mindent. Az ujjaik segítségével mindketten húszat mutattak, lehet, hogy ikrek voltak, de lehet, hogy nem is voltak testvérek, inkább szerelmespárnak látszottak, de náluk minden megtörténhetett, hiszen természetes volt a vérfertőzésből született gyermek.

A kolónia vezetője és az idősebbik orvos, a biztonság miatt átment a földiekhez, hogy kifaggassák az idősebbeket a két fiatal távozása ügyében. Kerülni akartak mindennemű konfliktust velük. Odaérkezésükkor csak néhány időssel tudtak kommunikálni, bár ők sem voltak annyira idősek, úgy ötvennek látszottak, de ennél idősebb embert nem láttak közöttük most, és eltűnt az a két pici gyerek is, akik, ha megjelentek az idegenek, kíváncsiságtól hajtva csak körülöttük futkároztak. Megnyugtatták őket, így akarta mindenki, talán nem kapják meg a betegséget, vagy ha mégis, kigyógyítják majd belőle őket.

- Mi mind elpusztulunk, ez az egyetlen reményünk a fennmaradásra, nem születnek már gyermekek sem. Az Istenek elátkoztak minket – és az égre mutattak minden.

A kolónia vezetője kirakott a terepjáróból egy nagy ládára való élelmiszert, és megköszönve a meleg fogadtatást, elköszöntek, megígérve, hogy a fiatalok időnként hazalátogatnak majd.

Ort és Zana gyorsan haladt a nyelvtanulással, lelkesedésük határtalan volt, az idegenek szokásait, öltözködését minden gond nélkül átvették, a tanulást játéknak fogták fel, nem fárasztotta őket. Miután már kezdtek beszélni az idegenek nyelvén, sok mindent elárultak a törzsükről. Például azt, hogy nem testvérek, Ort anyja meghalt és Zana anyja nevelte tovább, őket a törzs egymásnak szánta gyermekkoruk óta, de ők inkább testvéri viszonyt ápolnak, nem akarnak közös gyermeket.

A kolónia minden tagja meglepődve nyugtázta, hogy a primitív világból jövő fiatalok, milyen gyorsan tanultak, szinte észrevétlenül sajátítottak el mindent, tökéletesen beilleszkedtek. Zana szerelmes lett egy kolóniabeli fiatal fiúba, igaz nem nagyon talált viszonzásra, a fiú számára ő egy különc lány volt csupán, akit jó volt tanítani, de semmi több. Zanát ez nem térítette el, ha módjában volt, kereste a fiú társaságát.

Ort viselkedése megváltozott, sokszor üldögélt magában a tó partján, és bámult a messzeségbe. Lelkét időnként fájdalom mardosta, ami lehetett honvágy, vagy a felelősség érzete az elhagyottak miatt, nem tudta eldönteni melyik. Azt érezte tisztán, hogy neki haza kell mennie, oda, ahol született, azok közé, akik felnevelték. Félelem volt benne, félt az istenek haragjától, a kolónia haragjától, mert szent meggyőződése volt, hogy büntetést kap majd a hűtlenségért.  Mióta idejöttek soha senki nem mondta, hogy haza is mehetnek. Ort rabnak érezte magát. Álmaiban hallotta az otthoniak hívó szavát, segítségkérő kiáltásaikat, verejtékben úszva riadt fel álmaiból. Nem látta már odaát fellobbanni az esti tüzeket, melyek azt sugallták volna, hogy minden rendben van. Ezek a tüzek voltak számára a szeretet lángjai, az összetartozásé, a különös történetek messze mutató fényei. Itt hallott először az őseiről, akik folyton vándorolva, és a betegségektől megtizedelve, végül ezeknél a barlangoknál letelepedtek. Meséltek a távoli világ furcsa tárgyairól, a romokban heverő építményeiről, melyekről senki sem tudta honnan kerültek oda, kik építhették. Itt minden csodálatos és új, de nem volt itteniekkel egyenrangú, mint valami különleges tárgyal, úgy bántak vele, hideg, szeretet nélkülinek érezte ezt az életét. Zana is eltávolodott tőle, már nem beszélnek meg semmit esténként a tó partján. Egyre jobban érlelődött benne a hazatérés gondolata. Visszatartotta a félelem, hálátlannak fogják gondolni, és lehet, hogy megbüntetik.

Nagy izgatottság lett úrrá az egész kolónián, elérkezett az ideérkezésük hetedik éve, és Wolf lakóinak ígérete révén, egy új űrhajónyi visszatérő landolt az öreg Földön, magukkal hozva a civilizáció építéséhez nélkülözhetetlen tárgyakat, műszereket, gépeket, eszközöket, anyagokat. Már nagyon várták őket.

Az újonnan érkezőket a kolónia, este köszöntötte, nagy vacsorát rendeztek, zenével, és bemutatták nekik a két bennszülött fiatalt is. Eldicsekedtek az ügyességükkel, beszélniük kellett, megmutattatták velük az itt tanultakat. Zanának tetszett is, de Ort szégyenlősen lehajtotta a fejét és nem volt ínyére a dolog. Hajnalban összekészítette az útravalót, ételt, vizet, az itt kapott cipőt, a ruháit, és még a hajnalhasadás előtt, a sötétben indult haza a dombokon át.