Aki nem fél, az hazudik!

Mostanában mindenkiben felmerül egy apokaliptikus kép, sokan hiszik, hogy a huszonegyedik század közepére összeomlik a jelenlegi világrend. Az ismert okok miatt, mint a túlnépesedés, a klímaváltozás, a migráció, a mostani világjárvány, mely magával hozza a gazdasági válságot is.

A keresztény biblia szerint az apokalipszis négy lovasa már vágtat felénk, de lehet, hogy már ide is értek. Fehér lován az antikrisztus jön először, talán Ismael vallása, az iszlám áttöri Európa határait. A második vörös ló háborúkat hoz magával. A harmadik gazdasági válsággal sújt le. A negyedik járványokkal fog pusztítani. Ha belegondolunk, már rég itt van a négy ló.

Átélt a világ már sok pusztító járványt nemrégiben, mint például az AIDS, az ebola, a zika, a madárinfluenza, igaz egyik sem közelítette meg a corona vírus pusztító terjedését. Nem tudjuk, mikorra készül el ellene az oltóanyag. Addigra összeomlik a turizmus, magával rántva a vendéglátóipart, a szállodaipart, a kereskedelmet, és így tovább.  Mindez egy övön aluli ütést mér az egész gazdaságra. Elszabadult árak, létbizonytalanság, munkanélküliség, káosz és pánik veszi kezdetét.

Azért az emberiség pusztulását agyrémnek hiszem, ennél sokkal nagyobb csapásokat is túléltünk. Az 1348-s pestisjárvány kipusztította Európa felét, az első és a második világháború emberek millióit ölte meg, és romba dőlt országokat hagyott maga után, és itt vagyunk.

Azt érzem, hogy mostanság folyamatosan sokkolnak bennünket a klímaváltozással, a migrációval, vagy a hatalmas erdő és bozóttüzekkel. Globalizált világunkban itt a globális félelem. Az emberekben eluralkodik a tehetetlenség érzése, a hatalmak iránti bizalmatlanság, látva a migrációban magára hagyott Görögországot, vagy Olaszországot, a vírus terjedése ellen sem tett az EU sokat.

Él bennem a félelem, hogy ez a vírus egy folyton visszatérő átok lesz. Él bennem a gyanú is, hogy ezt a vírust nem a természetanyánk küldte ránk büntetésként. Gyanús vírus ez, mintha valaki, valakik megtervezték volna. Megkíméli a fiatalt, de pusztítja az öreget és a gyengét. Igen, sokan vagyunk, és sokáig is élünk, a gyógyszeriparnak, és az orvostudománynak köszönhetően. Kevesen tudhatják azt, hogy a világban milyen ellenőrizett vagy ellenőrizetlen vírus kísérletezgetés folyik. Lehet, hogy ez a corona is egy elszabadult vírus. A szörnyű az, hogy már mutálódott, ha kifejlesztik az ellenanyagot az első mutáció ellen, megölhet bennünket a következő. Akárhogy is végződik a járvány elleni küzdelem, az utána jövő világrend már nem lesz olyan, mint a mai. Milyen? Lehet, hogy jobb, de lehet, hogy rosszabb. Nem vagyok optimista.

Egy csepp víz ára

„Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenük. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: Én más vagyok, mint a tenger.”
(Márai Sándor)

Állunk a kút körül vagy hatan, gyerekek, a legerősebb felhúzza a mélyéről a teli vödröt, és a kútkáván megdöntve mi sorban iszunk. Futástól kipirult arccal mohón nyeljük az üdítően hideg vizet. Ez a régi jelenet sokszor eszembe ötlik, ha szomjasan felhajtok egy pohár vizet. Nem értékeljük, mert a folyóinkban ott rohan, tavainkban a szél fodrozza, mert a csapjainkból folyik, a kútjaink nem száradnak ki, és az arcukat az eső áztatja. Nem értékeljük, pazaroljuk, pedig a víznek hatalmas ára van, ha nincs.

Egy ember eltévedt a kietlen pusztaságban, a végtelen sivatag vándorló homokdűnéi között. A vizes kulacsa már régóta üresen himbálózik a hátizsákján. Bármerre néz, mindig ugyanazt látja, hullámzó dűnéket. Nem izzad, pedig a nap szinte égeti a bőrét, a forró szél egy szempillantás alatt felszárítja azt. Szája kirepedt, a nyál kifogyott belőle. Kínzó szomjúság rávitte a saját vizeletének ivására, de már az is elfogyott, vizelete sincs. Csak a lába viszi előre, és a messzi távolban felsejlő erdő, de úgy érzi soha nem éri el. Néha a gyerekei hangját hallja, a felesége szólítja, olykor pedig a rég halott anyja kiálltja nevét. Szédül, térdre rogy, majd elsötétül a vakítóan fénylő nap.

 Hangot hall, egy árnyák vetül az arcára, lassan felnéz, egy idősödő férfi alakja tornyosul felette.

- Látom a sivatag legyőzött, eltévedtél talán?

- El, adj innom!

- Mennyit ér meg neked egy csepp víz?

- Mindent. Mit kérsz cserébe? Pénzt? A házam? Az életem?

- Minek nekem a pénzed, a házad, és az életed, a szabadságodat add cserébe.

- Odaadom, csak adj innom!

Az öregember lehajolt a szomjazóhoz, a szájához tette a kulacsát, az mohón nyelte a drága vizet, melyért eladta a szabadságát.

Nőnapi köszöntő, kissé feminista felhanggal

Már 2020-t írunk, és a nemek harcának talán csak az elején járunk. Mi, akik  a világ szerencsés felén élünk, az elődeinknek köszönhetően már majdnem, elvileg, a férfiakkal azonos jogokkal rendelkezve ünnepelhetjük nemünk eme jeles ünnepét. Azért a gyakorlatban még vannak jogi hiányosságok, például az egyenlő munka és egyenlő bér elve még nálunk sem valósult meg, de jó úton haladunk az elődeinknek köszönhetően. A családon belüli erőszak kivédésére is vannak már hasznos megoldások, persze még sok ezen a területen a tennivaló.

New York utcáin, 1857 tavaszán felvonuló negyvenezer textilmunkásnő sem gondolta volna, hogy a bátor fellépésük hova vezet majd. 1866 szeptemberi I. internacionálé kongresszusán határozatot fogadtak el a női hivatásszerű munkavégzésről. Ezzel véget vetve annak az évezredes sztereotípiának, hogy a nőnek kizárólag otthon a helye. Teljes egyenjogúságunkat az fogja mutatni, ha a törvényhozásban fele-fele lesz a nemek megoszlása, hát ez, legalább is nálunk, még várat magára.

Ezen a szép napsütéses márciusi napon köszöntök minden nőt, azokat is, akiket életben hagytak, annak ellenére is, hogy lánynak születtek. Azokat a kislányokat, akiket nem csonkítottak meg, és azokat is, akiket megcsonkítottak a vallási és családi tradíció jegyében. Azokat az iszlám asszonyokat, akik a sötétség burkában kénytelenek élni. Akiket nem köveztek agyon, nem öntöttek le savval, és azokat is, akiknek arcát eltorzították. Köszöntöm a világ minden asszonyát, leányát, akiknek még nem sikerült kivívni a maguk szabadságát.