A titok

Élet és  halál, az örök titok,  nem tudunk semmi bizonyosat, csak találgatunk. Az embert örök időktől foglalkoztatja e rejtély. A teóriák sokasága született.   Nem sokat  tudunk az élet és halál misztériumáról, szinte semmit,  elméleteket kreáltunk a születés előtti létről, a halál utáni létezésről, reinkarnációról, mennyről és pokolról. Csak egyet nem akarunk hinni, hogy életünk egy és megismételhetetlen, és e szerint kellene élnünk is. Elgondolkodtató, hogy a fejlődő gyermek számára a tökéletes világ  az anyaméh, amely ellátja élelemmel, oxigénnel és minden kényelemmel. A gyermek mit sem tud anyjáról, aki őt hordozza, míg készen nem áll egy új életre, amelyben szintén el vagyunk látva mindazzal, ami a létünkhöz szükséges. Élünk ezen a földön, tudjuk hol, de hogy miért, és honnan jött ez a világ, ugyanúgy fogalmunk sincs, mint a magzatvízben ringó gyermeknek anyja létezéséről. Körülöttünk lévő univerzumot, úgy ahogy felderítettük, de ezt is úgy képzelem el, mint egy gömböt, amelyen belül van a mi univerzumunk, és mi itt élünk, és kívüle van egy másik élet, egy másik univerzum, melyet mi soha nem ismerhetünk, de lehet, hogy a halál után kijutunk egy másik létezésbe, divatos szóval, egy másik dimenzióba. Lehet, hogy a halálunk egyben születés is, de egy másik jövőben. Ez persze megint csak a halált követő lét utáni vágy  képzelgése. A hinduizmusban addig születünk újra és újra amíg elérjük a legfelsőbb úr vágyai szerint való élet tökéletes szintjét, a nirvánát, melyben megszabadulunk az újjászületés szenvedéssel járó örök körforgásától. Örökre megszabadulunk az anyagi léttől. Ez számomra egész szimpatikus hit, no nem véletlen, mert reményt ad az áhított új életre.

Az iszlám és keresztény hit szerint, nincs újraszületés, de a lélek eljuthat a paradicsomba, vagy rossz esetben, a pokolba, hasonlóan a keresztény vallás hitéhez. Tanításuk szerint a Próféta mondta: "Úgy tartózkodj ebben a világban, mintha idegen vagy utazó volnál!".  Ehhez még hozzátette egy kortársa,  Ibn Omar: "Ha rád esteledik, ne várd a reggelt, s ha reggelre ébredsz, ne várd az estét! Amikor egészséges vagy, készülj betegségre, és amíg életben vagy,  készülj a halálodra !".  Ha Istennek tetsző életet élsz a paradicsom lesz a lelked jutalma. Ez a jutalom arra sarkallja híveit, hogy betartsák az iszlám előírásait, mert a feltámadáskor Isten Dzsehenna kínjait osztja büntetésül a bűnösökre, mint a keresztény vallásban. Ez már nem annyira tetszik, itt érzek egy kis "zsarolást", persze mindez csak a békés egymás mellett élés érdekében alakult így ki, hogy a sokasodó emberiség szeretetben éljen, és megosztozzon az egyre fogyó javakon. Igaz még olyan hit nem született, ami ezt maradéktalanul megoldotta volna. Gondolom én a hitetlenkedő. Bár valamikor én is hívő voltam, de megrendült a hitem, amikor végiggondoltam a teremtést a keresztény vallás szerint, és rájöttem, hogy Isten kihagyta a dinoszauruszokat, mi mégis megtaláltuk a csontjaikat.

Valószínű, hogy nincs is semmi  a halál után, elégetnek, vagy elporladunk mindegy, nem mi születünk újjá, helyettünk születnek, és addig létezünk csak a halálunk után, míg  valaki  emlékezik ránk.

 Ami egyszer megszületik, az el is pusztul, ez a világ rendje. Az emberiség sorsa is ez és az életé is. Túlszaporodunk, alaposan lelakjuk, kiraboljuk, elszennyezzük ezt a gyönyörű Földet és a majdani utódaink elsatnyulva, megnyomorodva, kínok közt  elpusztulnak, persze addigra már nem lesz se növény se állat.  A Föld sok- sok millió évig  regenerálódik majd, míg újra alkalmassá válik az új élet ringatására. Gondolom a Föld az univerzumunk sorsa sem lesz más, majdan  egyszer, az évmilliárdok távolában, a pusztulás.

Emlék

Idősodorta távoli kép, hóesés, gyertyák virágok.

Negyven négy év, messze már, csak a lelkemben él.

Kardos M. Zsöte: Végtelen csend

Bennem a csend végtelen,
tél takar, hangtalanul állok,
fagy ülte meg a szívemet,
semmiben lebeg az álom.

Nem hiszem azt, ha ébred fény,
engem is hívhat ő hanggal,
szólhat hozzám dalokkal még,
az a madár szavú hajnal.

Eldobtam mind a tükröket,
Hold fényében tisztán látok,
zárt ajtómon huzat jár át,
léptem nincs, belül kiáltok.

Jégvirág nyílott kertemben,
elmúlás csipke az ágon,
hóvihar űz el irgalmat,
nem érint, hiába vágyom.

Alberto Clapis fotó

A patkány éve 2020

Őrült Trunp, avagy 2020 a patkány éve címet is adhattam volna a hajdani 2008-as film után, melyben az őrült Stone harcol a szörnyekkel, és patkányokkal, de még az idei eseményekről írhatok csak, az idén utoljára. - A világ „csendőrfőnöke”sem az eszéről híresült el, hanem az okos…kodó mondásairól, mint például, hogy a szélerőművek rengeteg füstöt termelnek, majd így folytatta a bölcs eszmefuttatását: ” Soha nem értettem a szelet. Tudjátok, nagyon ismerem a szélmalmokat – jobban tanulmányoztam őket, mint bárki valaha. Nagyon drágák. Leginkább Kínában és Németországban gyártják őket – nagyon keveset gyártanak itt, szinte semennyit” – mondta az általa csak szélmalomnak nevezett szélerőművekről Trump. Talán bölcsebb lett volna, ha olyasmiről beszél, amihez ért is. Kiművelt vezetőből nálunk sincs hiány, napestig idézhetném okoskodásaikat, de maradjunk még egy kicsit a kedvencemnél, Trump elnöknél, aki ezt írta  Twitter-posztjában:

„Oroszország, Szíria és Irán ártatlan civilek ezreit gyilkolják meg vagy készülnek meggyilkolni Idlíb tartományban. Ne tegyék! Törökország keményen dolgozik azon, hogy megállítsa ezt a mészárlást „

Eddig azt gondoltam, hogy mint elnök, a világ, napi eseményeiben képben van. Hát igen, mindent azért ő sem tudhat. Megnyugtat az a hit, hogy a mi szeretett vezérünk legalább okos, igaz olyan kicsi ország vagyunk, hogy ez nem jelent semmit. Nálunk is sok a patkány, nem véletlen, az ő évük jön, a kínai horoszkóp rendje szerint.

Hagyom szegény Trump elnököt, más fontos eseményről is írhatok, mint például, hogy, mostantól közös bejáratot használhatnak a nők és férfiak a szaúd-arábiai éttermekben (már ha az étterem is úgy akarja). Az iskolákban, és kórházakban, még szigorúan elszeparálják egymástól a két nemet. Azt szoktam mondani, hogy a világon akkor lesz igazi egyenjogúság a nők és férfiak között, ha egy szaúdi férfi monoklival a szeme alatt lép ki az utcára, mert a felesége megverte, nem feleségei, csak egy asszony. Félek, hogy előbb hal ki az emberiség, minthogy ez megtörténjen.

Nálunk sincs még egyenjogúság, csak papíron, még mindig mi vagyunk a gyengébbik nem, de már nem sokáig, mert a nők is járnak edzőterembe. A baj csak az, hogy kevesen, és mindig azok, akiknek nem lenne szükségük a nagyobb izmokra. Persze ahhoz, hogy ne a családon belüli erőszak hírei uralják a sajtót, a nőknek bátorság növelő edzésekre is kellene járni, az izom kevés az egyenjogúsághoz.

2019 gazdag az univerzum kutatás sikereiben, sok mindent találtak, megfigyeltek, és megörökítettek. Mi is szeretnénk meghódítani a kozmoszt, már keresik a jövő magyar űrhajósát. Preztízs kérdést csinálunk ebből, mert mit ér az egész űrkutatás, ha nincs benne egy magyar űrhajós? Egyenlőre nem a mi sikereinktől hangos a sajtó. 2019 a holdra szállások, illetve próbálkozások éve volt. A kínai szonda sikeresen landolt a Hold túlsó felén, de belehajtott valami titokzatos trutyiba, azóta csend van róla. Sem az Izraeli, sem az Indiai szonda nem ért célba, de ettől függetlenül az indiai űrprogram dübörög tovább. India még mindig az ellentétek országa, ez a jelző úgy látszik rájuk ragadt, mert sok bajjal küzd, a klímaváltozás okozta szárazsággal, vízhiánnyal, mérhetetlen szegénységgel, de ők az eget ostromolják nagy lelkesen. Mintha ismerős lenne a szitu. Azért vannak fontos, és érdekes eredményei is az univerzum kutatásának, mert az idén találtak egy halott naprendszerben, egy halott csillag körül keringő halott bolygót, legalább 400 fényévnyire tőlünk.

Maradjunk a Földön 2020-ban. Egyre aggasztóbbak a klímaváltozás következményei, az időjárásunk soha nem volt ilyen forró, mint 2019-ben, de a statisztika szerint minden idők legmelegebb évtizede van mögöttünk. Ma hallottam a hírekben, hogy Ausztráliában tombol a hőség, és tombolnak a bozóttüzek is. Kibírhatatlan a forróság, 49.9 fokot mértek, 480 millió állat pusztult el a lángokban.

Míg az ausztrálok megfőnek a házaikban, nálunk sokan kihűlnek a saját fűtetlen otthonaikban azok az idősek, netán betegek, akik képtelenek fűteni, többnyire a pénzhiány miatt, pedig nálunk állítólag nincs se szegénység se orosz tél. Az utóbbi az igaz. Ilyentájt, karácsonykor megnövekszik az ingyen konyhák száma, hát ilyenkor látható a kanyargó sorokban várakozó szegények sora. Van, aki azt hiszi, hogy ezeknek az embereknek ma nem volt kedvük főzni.

Mit várhatunk a 2020-s esztendőtől, hát úgy gondolom, nem kell ahhoz jóstehetség, hogy lássuk a jövőt. Az emberiség kettészakadása fennmarad, továbbra is lesznek szemetelők, és szemétszedők! Nagyon nagy marad az emberiség ökológiai lábnyoma, ha nem szokunk le a húsevésről. Bár ez nehezen várható. Csengetett, Mylord ? ban hallottam a mondást ezzel kapcsolatban: a jóisten nem véletlen találta ki a mustárt a hús mellé. Az a temérdek műanyag, amivel betakarhatnánk az egész Földet, ezer év múlva bomlik le, a baj csak az, hogy még ma is, és a jövőben is, csak gyártjuk és gyártjuk a pótlást. Mikró műanyag van a vizekben, levegőben, de bennünk is.

Irdatlan sebességgel szaporodunk, a köröttünk élő élővilág pedig, hasonló sebességgel pusztul, nem hagyunk nekik élhető teret. Ez a tendencia sem fog változni a jövőben. Biztosan lesz a jövőben is klímakonferencia, ahol minden ország megígér mindent, de egy sem teljesíti majd. A világ elsivatagosodása sem áll meg, eddig többnyire a háborúk, a szegénység, az embercsempészek hazugságai, az egyes országok politikai ellehetetlenülései miatt indultak és indulnak útnak az emberek a gazdagabb szabadabb országok felé. Az embercsempészek sok pénzért, hamis ígéretekkel indítják őket a sivatagokon át, gumicsónakokkal a tengereken át, és amikor ideérnek, szembesülnek a valósággal. Másodrendű állampolgárok, nem szívesen látott terhek csupán. Itt tanulni kell, nyelvet, szakmát és dolgozni is kéne, amit a legtöbb soha életében nem csinált. Mit tehetnek, gettókba tömörülnek, és bűnözésből próbálnak megélni, és még akkor nem is szóltam a vallásuk hatalmáról, ami számukra életforma, elrettenti őket a női egyenjogúság, azt hiszik, ha egy nő kiteszi a bájait, akkor azt tehetnek vele, amit akarnak. A vízhiány is sok embert fog elüldözni a lakóhelyéről. Indiában már a nagyvárosokban sincs elég víz. Ez lesz a jövő megoldhatatlan gondja. Azt kell mondjam, hogy ezek lesznek a 2020 év gondjai is.

A számmisztikusok szerint a Föld száma jövőre a 4-s. Ez nehéz évet jelez, a stabilitás mellett a krízis éve lesz. Érdekes eseményekre számíthatunk. 2020 a lényegi átalakulások előkészítése lesz. Ezek homályos jelzések, de ha megérjük, majd meg is látjuk, hogy mit takarnak ezek a homályos jóslatok.

Kívánok mindenkinek nyugodt, békés és szerencsés újesztendőt!

A halál érintése

„ Az ember még az életét sem ismeri, hogyan akarja ismerni a halált?” Konfuciusz

                                                                                                                       

Ez a történet sem az itt leírt első szóval kezdődött. A mostani események előtt, melyeket papírra vetett az emlékezet, sok minden megesett, hajdani létezésüket talán csak néhány megbujt utalás jelzi majd.

A háromágyas kórterem ablaka, ajtaja kitárva, a hőséget ez sem enyhíti, az éjszaka forró. Ülök az ágyam szélén, magamban, izzadtan várom a reggelt, néha megmosdok, egészségesen sem lehet aludni a harminc fok feletti hőségben, de százharminccal robogó szívvel végképp nem. Itt csak várok, mindig valamire, vizitre, orvosra, vizsgálatra, az idő múlására, a hőhullám végére, a hazajutásra. Nappal zajok, folytonosan, szinte már mindről tudom, hogy mi okozza, honnan jön, mi következik. Csak aludni nem lehet benne, néha legyőz a kialvatlanság, elnyom az álom, de csak nyúlfarknyira.

Férfias lépések, hangok, kocsizörgés, vajon hova viszik?  Hozzám, már ketten vagyunk, az ablak melletti ágyba teszik a hölgyet, úgy ránézésre velem egykorú, szóval túl a hetvenen, az biztos. Később megtudtam, pontosan hetvenhárom, mert ugye a betegek egymás korát, betegségét, családi állapotát már az első nap megosztják egymással. Sietve jön a nővér, beköti az infúziót, majd meghagyja a hölgynek - szigorú hangon – inni kedves, de felkelni tilos, pisire nem lesz gondja, mindjárt bekötöm a katétert is.  Később az orvos is beért a szobánkba, hosszasan nézte a hölgy lábát, majd ő is szigorúan meghagyta, hogy tilos felkelnie, mert tüdőembólia gyanús. Holnap viszik CT-re. Csend lett. Mindketten a plafont néztük, a hölgy ijedten emésztette a hallottakat, én meg csak hallgattam. Félelmét látva az ágyához léptem, a bemutatkozás után megeredt a nyelve, az életéről a mostani betegség kezdetéről, és mindenről, ami eszébe jutott csak beszélt és mesélt. Az ismerkedés, a társalgás kicsit segített leküzdeni a félelmét.

A lába rettentően vörös volt térdig, szerinte ez már szép, mert ennek előtte bíbor színben játszott.

- Nem hiszem el, hogy ettől lettem rosszul ma reggel – ingatta a fejét hitetlenül, látva, hogy én is megbámulom a lábát.

- Azt mondják, a trombózistól kaphatunk tüdőembóliát – mondom okoskodva, de nagyon halkan. Csak néz, mintha nem is hallotta volna mit mondok, tovább beszélt.

- Hát tudod én negyven évig csapos voltam, de minden betegséget csak jóféle pálinkával gyógyítottunk akkoriban. Ezt a beteg lábat is azzal kenegettem, de hiába, a mai pálinkák sem az igaziak, orvos lett a vége. Most meg ez a rosszullét, pedig a lábam már szépen javult. Fel sem kelhetek, pedig egy cigi jólesne a nagy ijedtség után. Remélem, egy hét múlva már csak hazamehetek.

A folyosón idegen hangok, Az új betegtársam felnőtt fiai jöttek, táskákkal, sok-sok vízzel, finomsággal, mindennel, ami a korházi léthez elengedhetetlen. Zavartan, mert nem szoktak hozzá, hogy az anyjuk beteg, hangosan unszolták, hogy egyen, igyon eleget. Hiába mondogatta szegény, hogy most nem kívánja, majd később mindenből eszik.

A szobában csend, talán még aludtam is egy kicsit. Az ételhordó kocsi zajára riadtam fel. De jó már dél van. Itt sosem éreztem éhséget, de a levest mindig megettem, ebben a kórházban húslevessel szolgáltak minden délben, csak a levesbetét változott. Ezzel nem is volt semmi baj, ezt mindenki megette. A hölgy is magába erőltetett néhány kanállal, majd bágyadtan leejtette a kanalat.

- Valahogy nincs kedvem enni, hiába erőltetik, nincs étvágyam – mondta halkan.

- Majd megjön újra az étvágyad, ha meggyógyulsz. Csak igyál eleget – feleltem én is, mint a többiek.

- Olyan érzésem van, hogy nekem már soha nem jön vissza az étvágyam. Bár rágyújthatnék, az most jólesne.

Nem feleltem, felesleges lett volna, csendben maradtam, hátha elalszik, legjobb, ha az ember átalussza a betegségét – gondoltam, de a csend nem tartott sokáig. Új lakót hoztak a középen álló üres ágyba. A néni idős, nyolcvan fölötti, a hőség és az öregség betege volt szegény - fulladt. Ő is átesett mindenen, ami az új betegeknek kijár, Kapott oxigént, bekötötték az infúziót, kikérdezte az orvos. Csend lett, mind a hárman aludni próbáltunk, de csak egy kis csendes pihenő lett belőle, egészen addig, míg egy újabb látogató meg nem törte az áldott csendet. A nénihez jött a fia és a menye, majd az infúzió lejárta után a menye nagy üggyel, bajjal le is fürösztötte.

Esteledik, az ablaknál állva bámulom az utca forgalmát, az autó sok, de nincs tömeg, a hőség otthon tartja az embereket. Hátamon érzem a tüdőembóliás hölgy tekintetét, megfordulok, Furcsa tekintettel bámul.

- Nincs semmi gond? Segítsek valamiben?

- Segíteni kellene felállnom, lemehetnénk a földszintre cigizni.

- Nem mehetünk le, nem kelhet fel.

- Tudom, nem is megyek, a földszintet úgyis átépítik, óvoda lesz lent, ide fogom hozni majd a gyerekeimet is oviba.

Ekkor látom, hogy nem is engem néz, mintha mögém bámulna. Azt hiszem, nála már keveredik a valóság, az emlékezettel. Biztosan fárad, nincs már egészen ébren.

A nővérek morcosak, sok a súlyos beteg, nagy a hőség. Az este mozgalmas, a nénit kísérgetem fél óránként az illemhelyre, viszem az infúzióját utána, vízhajtót kapott. Késő estére csend lett, csak az utca zaja hallatszik a kitárt ablakon át. Zuhanás zajára riadok fel, a hölgy megpróbált felkelni, de rázuhant az ágyára, kitépve minden madzagját. Rohantam a nővérekért. Ketten jöttek helyre rakni a beteget és vezetékeit. Az idegesebb hangosan kiabált szegénnyel, ő csak némán nézett rá, látszott, hogy semmit nem ért már, fogalma sincs, miért szidják. Végre elnyomott az álom, de nem sokáig, rápillantok a hölgyre, ismét ül az ágya szélén. Óvatosan szólok neki – le kellene feküdni!

- Hova?  Mindjárt felöltözök, majd otthon lefekszem.

- Ide az ágyra, itthon vagy – felelem neki, miközben szemrevételezem a vezetékeit, szerencsére a helyükön vannak.

Lassan eldől, és úgy néz rám, mintha teljesen ébren lenne.

- Kutya meleg volt ma, de én mintha fáznék most, kevés ez a lepedő, jó lenne egy paplan. Ráterítem az ágya végében összehajtott paplant. Hálásan köszöni. Hát talán most már béke lesz reggelig, aludni kellene, de csak remény maradt a csend, mert egy óra múlva, a hölgy kitépett mindent és ült az ágya szélén, motyogva.

- Úgy rá gyújtanék, de nem látom. merre van az ajtó?

A nővér bekukkantott, nem kellett ébresztenem. Csendben lefektette a hölgyet, helyrerakta a kicsúszott vezetékeit, és felszerelte az ágyára a rácsokat.

Gyorsan reggel lett, nem sokat aludtunk. Az ablaknál ülve olvasgattam, néha rápillantottam a hölgyre, sápadtan feküdt hanyatt, a szemei nyitva, de furcsa merev tekintettel bámulta a plafont, mintha átlátna rajta. Hozták a reggelit, hozzá sem nyúlt. Morgolódtak vele a nővérek, mert nem eszik, nem iszik, de ő nem felelt semmit. Néha, halkan motyogott valamit, nem lehetett érteni. Amikor a fiai jöttek, nem beszélt velük, de ők ezt nem is vették észre, annyit beszéltek, egymás szavába vágva. Délben a nővér szó szerint meg akarta tömni darakásával, de ingerülten ott hagyta, mert a falat a hölgy szájából kifordult. Nem nyelt.

Álltam az ágya végében, és néztem, eszembe jutott a haldokló anyám, ugyanilyen ijedt szemekkel nézett rám. Mindannyian, kevés kivétellel így halunk meg, idegen kórházi ágyban, fehér falak között, kiszolgáltatva, félig ebben a világban, de lelkünk már távozóban, inkább odaát. Emlékeink összemosódnak a valósággal, félelem lesz úrrá rajtunk. Nem a haláltól, a bizonytalanságtól rettegünk.

Hirtelen rám néz, teljesen tiszta tekintettel, és megszólal – Nem értem minek gyötörnek az evéssel, tudhatnák, hogy aki halni készül, az már nem éhes.

- Dehogy halsz meg! Egy hét és már otthon leszel.

- Hamarabb hazaérek én.

- Azt nem hiszem, még sok infúzió lefolyik, mire meggyógyulsz.

- Majd meglátod! – azzal elfordult és nem szólt többet.

Miután ráébredtem, hogy ebben a hőségben, és ilyen éber éjszakák után, hiába a gyógyszeres kezelés, én is hölgy sorsára jutok. Saját felelősségemre hazamentem, Otthon beállítottam a klímát húsz fokra, lehúztam a redőnyöket és öt órát aludtam egyfolytában. Mire felébredtem a szívem újra normál tempóval vert, vége volt a ritmuszavarnak.

Egy reggel, úgy másfél hét múlva, olvasom az újságban a gyászjelentéseket, Látom a hölgy nevét. Hát mégiscsak igazat mondott, tudta.