A nyomorúság rabjai

5. fejezet

2520 decemberének első pihenőnapján, miután minden jóllaktak, Keyvan nagy bejelentésre készült. A fiúk és Esőcsepp izgatott kíváncsisággal lesték apjukat, már régóta vártak erre a napra, talán már Keyvan és Gaspar alkalmasnak találja őket a nagy utazásra. Az már nem volt kérdés, hogy Esőcsepp megy vagy marad, eldöntötték, hogy itt nem maradhat, itt nincs számára jövő. Ramin, vagy, ahogy mindenki nevezte, Marad, nem igazán örült ennek - szerinte, csak nyűg lesz számukra az úton.

- Már szinte mindent megtanultatok, ami szükséges az nagy utazáshoz, de egy valami még elmaradt – kezdte Keyvan. Mind a hárman kíváncsian várták a folytatást, el sem tudták képzelni, hogy mi a fene lehet az.

- Esőcsepp a mai naptól úgy viselkedik, mintha valóban fiú lenne, a ruháitokat hordja, levágjuk a haját, és felváltva benneteket, hol Maraddal, hol Rasiddal megy legeltetni. Nem elég azt mondani, hogy mától fiú vagy, mert fiúruhát viselsz, és rövid a hajad, fiúként is kell viselkedned A mai naptól Rameen a neved. Esőcsepp tágra nyílt szemmel bámult apjára, de nem szólt egy szót sem. Nem is lesz ez fiúság olyan könnyű, hiszen eddig lány voltam, és lányruhát hordtam, bármi bajom esett mindjárt elsírtam magam, még szerencse, hogy csak tizennégy éves vagyok, és nagyon sovány. A mama biztosan tiltakozna a fiúsítás ellen, neki a pici lánya voltam mindig.

- Na Rameen menni fog? – szólt az apja nevetve.

- Talán, reménykedek, hogy nem lesz nehéz, a fiúk segítenek.

- Ez a beszéd! – és megsimogatta Esőcsepp gyönyörű haját Gaspar,

- Ám ezt a csodálatos hajzuhatagot, most rögtön levágom – mondta. Erre Esőcsepp, azaz Rameen lányos zokogásba tört ki. Ez volt az utolsó lányos viselkedése, mert reggeltől átváltozott fiúvá, és egy pillanatig sem felejtette el többé a fiúszerepét. Mindenki nagy ámulatára, nem esett nehezére az átalakulás.

Fiúlétének első napján Maraddal, az idősebbik bátyával mentek legeltetni, nem igazán örült neki, Rasid vidám, szeretetteljes természetét jobban szerette. Marad, magának való, morgós természetével elriasztotta maga mellől a többieket. Mire kiértek, köd borult a völgyre, Két oldalt a hegyek különös fekete torzóként emelkedtek a magasba. félelmetes, elhagyatott világ – gondolta Esőcsepp - örömmel hagyom el. Letelepedtek, az állatok is megálltak, a kényszerpihenő alatt Marad röviden kioktatta Esőcseppet a legeltetés fortélyaira. Egyikük, jelen esetben Rameen, az újdonsült fiú a nyájra ügyel, míg Marad  a tájat figyeli, a vadkutyák támadásait ki kell védeniük, vagy ha idegent látnak, gyorsan megbeszélik mit tegyenek. Bár ilyen eddig mindössze csak egyszer fordult elő, a vándor akkor nem viselkedett ellenségesen. Keyvan utasítása erre az esetre az, hogy akinél a fegyver van, az rejtőzzön el a közelben, észrevétlen, és a baj esetén ugorjon elő, és lőjön, ha kell.

A köd, amilyen gyorsan leszállt a völgyre, olyan gyorsan fel is szívták a kelő nap forró sugarai. Esőcsepp megpihentette tekintetét a messzi hegyek napsütötte szikláin – így már, fényözönben egészen barátságos a táj. Igyekeztek az árnyékos oldalon legeltetni, az állatoknak is jobb volt, hát még nekik, de dél felé keresni kellet a hűvös helyet, a nap kegyetlenül égetett. Csend honolt a völgyön, szellő sem rezdült. Amerre a szem ellát, sehol egy fa, csak csenevész kis bokrok, száraz bozótosok, az állatok a ritkás füvet harapdálták. Marad szerette ezt a tájat, megszokta, a szívéhez nőtt.

Nem szívesen hagynám itt, a lelkem sajog, ha arra gondolok, hogy örökre elmegyek, és soha nem nyugtathatom a szemem ezen a zord tájon. Ha találnék itt feleségnek való lányt, vele élnék, családot alapítanánk, soha nem gondolnék az elvándorlásra. de így, nincs más választásom, megyek a többiekkel - gondolta elkeseredve.

Esőcsepp számára hosszúnak tűnt a nap, Marad nem sokat beszélt, hallgatagon nézelődött, el volt a maga világában. A botja végét farikcsálta, ezzel űzte el az időt. Esőcseppnek tetszettek a faragott botjai. Marad nézte a fiúsított húgát, akit ezentúl Rameennek kell szólítani, hiába hordott fiú ruhát, rövid hajat, Marad akkor is csak a húgát látta, akit szeretett, de mégsem akarta, hogy velük menjen - szerinte miatta fog kudarcba fulladni az utazás – mondogatta számtalanszor. Este, mikor hazatereltek, csak annyit felelt apja kérdéseire, hogy minden rendben volt.

folyt. köv.