A remény négysorosa
Elvesztelek, ujjaim
között kiperegsz,
Tehetetlen vagyok,
összeroskadok.
Ám ha reggel a nap új
fényben ragyog,
Fejemet
emelve ismét rád lelek
A film előzetes, amelyben benne van a huszadik század
összes nyomorúsága, nem több mint, nyolc és fél perc, de egy évszázadot idéz
fel, melyben leéltem az életem zömét. A borzalom évszázada, amelyben a
kegyetlenség volt az úr, tele háborúval, barbársággal, nyomorúsággal.
Szerencsémre, én a háborúk után születtem, de egy olyan sötét világban, aminek
szintén ebben a században szakadt vége, és erről az unokáimnak én is már csak
mesélek. De ez század hozta meg a tv-t, a mobiltelefont, a globalizációt, a
világbékét, igaz csak részben, az űrhajózást, az atombombát, a számítógépet és
az emberek számára az elérhető tudást. Ez a század adta Hemingway-t,
Einstein-t, Adyt, Bartókot, Hitlert, Sztálint, Lenint – sorolhatnám tovább. Ám
ebben a században szakadt ketté a világ is, az úgynevezett fejlődő
országokra, azaz szegény kisemmizettek országaira, és a gazdagok országaira, igen,
a világ uraira. Az emberiség mit sem változott e közben, csak körülötte a
világ. Milyen lesz a huszonegyedik század? Nem tudom. Egy biztos, már most nagyon
sokan vagyunk a földön, és új háborúk fognak fellángolni, a vízért, az élelemért, az energiáért, a földért, az
életért.
Az életem zömét
több mint ötven évet a huszadik században éltem le. Gyermekként szerettem ezt a
századot, mert annyi újat nyújtott a változásokra éhes ifjúságunknak. Hellyel-közzel
ki is elégítette vágyainkat. Serdülőként csak előre figyeltem, modern szabad
világról álmodoztam, és azt gondoltam, hogy a huszonegyedik században már meghódítjuk
az univerzumot. Ami részben teljesült is,
de azért csak nem jött el az álmodott, robotok által nyújtott szuper modern,
kényelmesen könnyen élhető, tökéletes új világ. Szerintem nem is fog eljönni
soha, mert ilyen világ nincs, csak a mesékben. Nem tudom milyen lesz a
huszonegyedik század, nagyon az elején járunk még. Most úgy tűnik, mintha
visszafelé tekingetnénk, stagnálunk, gazdasági és morális válságban van az
emberiség. Nagy változás előtt állunk, de vajon mit hoz nekünk ez. Remélem jót,
de bármit is hoz, azt már az unokáimnak hozza.
Ha arra gondolok
nagyszüleim nem is nagyon éltek egy jobb világban, akkor nincs okunk panaszra,
nekik, akik a huszadik század legelején születettek, nem sok jutott a század
másik felének robbanásszerűen terjedő technikai vívmányaiból, a békés öregség
sem volt teljesen felhőtlen.
Megéltek két
háborút, közte a nagy gazdasági válságot, a mélyszegénységben élő paraszti
sorsot. Soha ennyi ember nem pusztult el, mint ebben a században. A második világháború földbe döngölte
Európát.
Amikor a németek
megszálltak bennünket, nagyapám tőlük rettegett, féltette a családját, amikor a
szovjet felszabadítók jöttek, a félelem még nagyobb volt, és nem véletlen. Raboltak, lányokat, asszonyokat
becstelenítettek, és felégették a tanyákat, mert nem kaptak elég élelmet. Amit
tudtak mentettek, de gyakorta egy élet munkája veszett oda. A szovjet kiskatona,
de még a tiszt számára is a rendezett tanyasi porta, már gazdagságot jelentett,
és máris rásütötték az ott élőkre, hogy burzsuj, az-az, kizsákmányoló. A karóra
olyan érték volt számukra, hogy érte embert is öltek, igaz kevesebbért is, mert
az embernek nagyon alacsony volt akkoriban az értéke.
Vége lett a nagy
háborúnak, mi a vesztesek oldalán, megszállva, kezdtünk bele a békés életbe.
Építettük a szocializmust, a jól bevált szovjet mintát koppintottuk, ez az
agyat átformáló világ kísérte el az élete végéig. A beszolgáltatás, a
kisemmizés, a látástól, vakulásig tartó munka, és a félelem, melytől most sem
szabadultak, mert a kulákbélyeg egyenlő volt a sárba taposással.
A huszadik század
elején is azt gondolhatták az emberek, amit mi most, és amit hozott nekik a
jövő, abban nem volt köszönet. Háborúkat, nyomort, világégést, gazdasági
válságot, szétszakított Európát, diktatúrákat, szép eszméket hirdető
kommunizmust, mely úgy omlott össze, mint a kártyavár. Az embert a remény
élteti, a remény segíti a túlélésben, naivul, de töretlenül hiszünk egy jobb
jövőben, de a sok rosszal a hátunk mögött félek, hogy a jövő valósága nagyon
elkeserítő lesz a számunkra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése