2017 olyan
volt, amilyen. Úgy éreztem, mintha megtámadták volna Európát, egymást érték a
terrortámadások: londoni, stockholmi, párizsi, manchesteri, barcelóniai, a
török, az orosz, lehet, hogy a felsorolás nem teljes. Örülhettünk is, mert
bejelentették a nagyhatalmak, hogy Szíriában és Irakban megsemmisítették ISIS-t,
de félek, hogy ez csak átmeneti, ezeknek kilenc életük van, mint a macskáknak,
bárhol újraéledhetnek, máris terrortámadásokkal fenyegetnek.
Nagy
csalódásom volt az amerikai elnökválasztás, mert annyira szerettem volna, ha
Amerika élére végre egy nő kerül. Nem sikerült, ráadásul számomra nagyon
ellenszenves elnök Donald Trump. 2018-tól továbbra is azt várom, hogy
gyengüljön a világ irányításában a férfiuralom. Reménykedek, talán kis
hazánkban is több nő kerül be a törvényhozásba, és talán végre női
miniszterelnökünk lesz, de ez csak egy álom. Jobb lenne a világ, talán
békésebb, ha a nők lennének túlsúlyban a világ országainak élén.
A másik nagy
csalódásom éppen egy női kancellár, Angela Merkel, aki a német
munkanélküliséget, öregedő társadalmat, a menekültekkel kívánja megoldani. Már
aki menekült, a szírek igen, ezt jogosnak érzem, ráadásul ők, hasonlóan a
törökökhöz, jobban képzettek, tanultabbak, és a munkához való hozzáállásuk is
jó, és ők tényleg menekültek. Persze így bejutott sok terrorista is, de az
afgán, a pakisztáni, afrikai, többségében férfiak, már nem egykönnyen
integrálható népség, sőt meg merem kockáztatni, hogy nem is lehet őket.
Hazájukban a többnejűség dívik, a nőket nem is tartják teljes értékű embernek,
nincsenek munkához szokva, nem is dolgozni jönnek, hanem az európai jólét
csábítja ide őket, pedig, mi a számukra hitetlen, lenézett emberek vagyunk. Csak
teher lesz az európai adófizetők számára a sok ingyenélő, gettósodott gazdasági
menekült.
Ásne
Seierstad svéd újságírónő, aki néhány hónapot Afganisztánban élt, ezt írta A
kabuli könyvárus c. könyvében: „Ezek alapján az elsős kisiskolások így tanulják
az ábécét; Dzs mint dzsihád, a mi életcélunk; I mint Izrael, a mi ellenségünk;
K mint kalasnyikov, amivel győzelmet aratunk; M mint mudzsahedek, a mi hőseink ….”
Vagy
például: „Még a matamatika-tankönyvek központi témája is a háború volt. Az
iskolás fiúk –mivel a tálib rezsim kizárólag a fiúk számára nyomtatott
könyveket – nem almában, vagy süteményben számoltak, hanem töltényben és
kalasnyikovban. Valahogy így: „A kis Omárnak van egy kalasnyikovja és hozzá
három tölténytára. Mindegyik tárban húsz töltény található. Töltényi
kétharmadát ellövi és megöl hatvan pogányt. Hány pogányt öl meg minden egyes
töltényével? „”
Azok a
férfiak, akik ma menekülnek, az örökös törzsi háborúba fulladt Afganisztánból,
ők ezekben az iskolákban tanultak, nem várhatunk tőlük semmi jót.
Mit kívánok
magunknak az újesztendőben, hát előszőr is békét a világnak. A terrorizmus
megszűnését. Kevesebb természeti katasztrófát, elég esőt, jó időjárást, és bő
termést. Kívánom, hogy Magyarországnak női miniszterelnöke legyen, és a törvényhozásba
több nő kerüljön be. A családon belüli erőszakot idejében ismerjék fel az arra
illetékesek, és kevesebb áldozata legyen. Kívánom továbbá, hogy az ételosztások
végeláthatatlannak tűnő sora rövidüljön. Magyarország gazdasága valóban
javuljon, a lakhatási mutatók is. Nem kívánok gazdagságot, csak békés polgári
jólétet mindnyájunknak az újesztendőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése