A fióka
Borús szeles
reggelre ébredtek, felvették a ruháikat, mert fáztak egy kicsit. Helén nem
akart kijönni a hálóhelyről, azzal indokolta, hogy nem éhes, aludni szeretne, úgyis
rossz az idő. Az öreg is fázósan botorkált elő, hogy megegyék a maradék húst,
azért egy keveset hagytak a lánynak is, hátha később meggondolja magát. A
reggeli után a vén szakállas azt ajánlotta, hogy menjenek el tűzrevalót
gyűjteni, mert mostantól hűvösödni fognak a napok, és reggelenként, esténként,
jól jön majd egy kis melegedés a tábortűz mellett. Mostantól kezdve mindennap
hozunk egy keveset, ezzel is telik az idő. Dávid bement a lányhoz és kérlelni
kezdte, megpróbálta észérvekkel rábeszélni az evésre és egy kis munkára, de
hiába. A lány befordult a falnak és még válaszolni sem volt hajlandó.
Elindultak nélküle.
Helén nézte
a falat, lelkében keserűséggel, kétségbeeséssel, csak a régi életére tudott
gondolni, kínzó vágyat érzett utána. Édesanyja ölébe akarta hajtani a fejét, és
boldogan sírni az örömtől, hogy újra látja. Nyakig elmerülni egy forró vízzel
teli kádban, puha papucsba lépni és a testén érezni a fürdőköpenye lágyságát.
Megmosni a fogait, érezni a paszta friss ízét, a frissen mosott hajának
illatát. Pizzát enni, és palacsintát, forró húslevest. A saját ágyában aludni,
de helyette itt nézi ennek a sziklába vésett luknak a rideg falát. Átkozott
tükör, bár soha ne találkozott volna vele, már régen darabokra kellett volna törni. Összegömbölyödve hangosan sírt, , nyomorultnak
érezte magát. Halni volna jó, meg kell halni, nincs más kiút, itt nincs értelme
az életének, zokogta. Ha életben maradnak, csak kínlódnak, betegségeket kapnak, vagy jön
valami elemi csapás, mert itt semmit sem ismernek. Itt nem lehet élni! Ezt Dávid is belátja majd.
Az öreg megmutatta
a helyet, ahol rengeteg bokor volt, és sok elszáradt ág, sőt teljesen kiszáradt
bokrok is akadtak. Letördelték halomba
rakták, és az öreg már nyalábolta volna, de Dávid leintette. Keressünk olyan
növényt, aminek a szárából kötelet sodorhatunk, összekötjük, úgy könnyebb lesz hazavinni. Az
öreg gondolkodott, egyszer csak a fejéhez kapott és elindult. Túl a bokroson
jártak, amikor a távolba mutatott, magas nádszerű fű hajladozott előttük.
Amikor közel értek, akkor látta a fiú, hogy az alom, ami alattuk volt a barlangban,
erről a növényről származik, ennek a puha levele, szára pedig a szalmához
hasonló csak erősebb. Rögtön a ruha jutott az eszébe, ebből
készíthetnének olyan fűszoknya félét, amit a nyakukra és a derekukra
erősítenének, megvédené őket a napsugárzástól. Ezt az ötletét az öreg is
helyeselte, mert a ruhák egy két év alatt tönkre mennek úgyis. A hideg időben is többet tartózkodhatnának
kint a szabadban, ebben a háncsruhában. Dávid ügyesen összefont egy hosszú
kötelet, majd a rőzsét összekötve és a hátára kapva elindultak hazafelé. A
munkától és az ötlettől jobban érezte magát. Az öreg miatt sokszor megálltak
pihenni, de mire cseperegni kezdett az eső hazaértek és a rőzsét is fedett
helyre tudták tenni.
A lányt
ugyanabban a pózban találta, ahogy hagyta.
Egy fióka állt előtte azt nézte, a madár pedig a lányt. Dávid
elcsodálkozott, bár tudta, hogy az itteni madarak másként viselkednek, mint a
földiek. A lány lábához ült, és szelíden
megsimogatta, de nem szólt egy szót sem. Érezte, hogy most a szavak hiábavalóak.
Délutánra
elállt az eső. Helén felállt, hogy elinduljon a vécéjük felé, és megrökönyödve
látta, hogy a fióka követi, megy utána, és nagy igyekezettel mindig a nyomában
maradt. A lyukhoz érve a lány felkapta a repülni képtelen fiókát, féltve azt a
lyukba eséstől, a hóna alatt tartva végezte el a dolgát. Visszafele úton
megálltak a madarak kedvenc narancssárga bogyó bokránál, és Helén megetette a
kis jószágot, az mohón falt a tenyeréből. Helén szótlan maradt a nap további
részében, de ment velük a patakokhoz, este is ott ült a tűznél és simogatta a madarát,
az, az ölében ülve aludt.
Dávid
reménykedni kezdett, mert úgy érezte, hogy ez kis madár talán visszaadja az
életkedvét a lánynak, de tudta, hogy ez nem biztos, ennél több kell, hogy
elfogadja, beletörődjön a megváltozhatatlanba.
Szia!
VálaszTörlésElolvastam mindet, én is várom a folytatást, hiszen kíváncsi vagyok, mit hozol ki ebből a történetből.Addig is jól feldobtad a labdát, hiszen ki-ki úgy értelmezi az írottakat, ahogy akarja.Bennem elindult egy gondolatmenet az olvasottak után és szívből sajnálkozom az itt maradottakon......a civilizáltakon.
Puszi:Kunka