KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

A kedvenceim között biztosan találsz számodra kedves zenét is.



„Több dolgok vannak földön és égen, Horátio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”

William Shakespeare Hamlet



2012. szeptember 3., hétfő

Levelek a túlvilágra


Harmadik levél.

Könyörgés
Assisi Szent Ferenc imája

Adj, Uram nyugalmat,
hogy amin nem tudok
változtatni elfogadjam!

Adj, Uram bátorságot,
hogy amin változtatni
tudok megváltoztassam!

Adj, Uram bölcsességet,
hogy egyiket a másiktól
meg tudjam különböztetni.

Napok jöttek napra, gondok gondra. A hosszú és fagyos tél, a gyász, a mindennapok terhe alatt bizony sokszor megrogytam.  Szoknom kellett a magányt és a teljes teher viselését. A gyerekek másként élik meg a gyászt, szerencsére. Az én kicsi lányom, hol sírt, hol nevetett. Nagyon szerette az apját. Többnyire, ha nem dolgozott, együtt tanultak, addig én főztem, takarítottam, vagy mostam. Igazán vidám család voltunk mi hárman, olyan olaszosan hangos, és a sok kacagástól csak úgy zengett a ház. Esténként kártyáztunk, késő éjszakáig olvastunk, a könyvtárból hordtam haza azt a rengeteg könyvet, volt időnk, nem rabolta el az időnket még a tévé, mert akkor még az sem volt a házban. Minden megbeszéltünk, minden apróságot, ő volt egy személyben a férjem és a barátnőm is. A gondok a szegénység  és a szerelem jól összekovácsolt bennünket, bizony a tehernek is csak fele súlya volt akkor a vállamon, és biztos voltam benne, hogy mi ketten minden bajból kijutunk. Jóleső biztonságban éreztem magam. Ám a halál ellen hiába voltunk ketten. Vesztettünk!
Nagy szerencsénkre a villanyt hamar bekötötték a házunkba,  kifényesedtek,és a tv-től hangosak lettek az esték. Jöttek az élettel járó feladatok, megoldásra váró gondok. A tüzelés, favágás, aprófa készítése, ami nekem először nehezen ment. A tüzelőolaj hazahordása majdnem meghaladta a képességeimet, de megügyesedtem. A nappalok gyorsan teltek, a munkám is új lett, szellemileg teljesen kifáradva értem haza.
A hosszú éjszakákon az ágyamon hánykolódva, ki-ki bámultam az ablakon, még mindig várva, hogy megjelenjen, visszatérjen oda ahova tartozik, majd vártam az enyhet adó álmot, hogy lelkem megpihenjen. Számba vettem a másnapi teendőim. Gondolatban felsoroltam őket, és a  láthatatlan levélre róttam soraim, a napok történéseit, minden kínom, minden bánatom. Tudattam vele apja betegségét, de a család örömeit is, hogy már ég a villany és nem kell több gyertya, hogy a lányunk mit csinál, és mit nem, hogy tanul nélküle. Elmondtam, hogy mennyire hiányzik neki az apja, az együtt tanulás, a titkos pusmogások, a cinkos nevetések.   Döntéseimben mindig segített, mert reggelre kelve már tudtam miként cselekedjek. Ezt a szokásomat megtartottam, és azóta is, minden fontos döntésemre alszom egyet már több mint harminc éve. A hónapok gyorsan teltek, az élet ment a maga útján, még ha döcögve is. Nem tudtam, hogy kell feldolgozni a gyászt, arra gondoltam, hogy az idő gyógyítja be a sebeket. Azóta rájöttem, hogy vannak sebek, amelyek nem gyógyulnak csak úgy spontán, nyomtalanul, képesek időről időre újra és újra felszakadni Ma már azt is tudom, ha az ember a gyermekét veszti el, azt a gyászt soha nem lehet feldolgozni.
Eljött a tavasz, enyhe langyos szelek fújtak, zöldült, megújult a természet, vidám madárcsicsergésre ébredtünk, de lelkemben még a tél honolt.

3 megjegyzés:

  1. gyönyörű! Azonnal elolvasom az előzményeket is!

    VálaszTörlés
  2. Elmondom sokadszorra, nagyon szeretem az írásaidat.
    A bölcsességed megnyugtat.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Kedvenceim

Blogarchívum