KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2012. május 10., csütörtök

A költözés


A néni nagy nyikorgással kinyitotta a kamra ajtaját és kirángatta a kiskocsit az udvarra. Lassan elhúzta a lakás bejáratig, de itt elakadt, magas volt a küszöb. Gyengének érezte magát az emelgetéshez, hát otthagyta a bejárati ajtó előtt. Szép lassan nekilátott pakolni. Először a paplant és a párnát bugyolálta be egy ütött kopott plédbe, majd a papucsát keresgélte, de a lábán volt, na gondolta, rajtam is maradhat, jó idő van. Csak ez az udvar hűvös, nem talál be a nap.

Nagy belsőudvar földszinti kis lakása volt az övé. Körbe, körbe egyemeletes, gangos nagy lakóépülettel. Valamikor talán a millennium évei körül építhették, azóta tucatszor renoválták, átépítették, összenyitottak két belső udvart, két végén hatalmas kapukkal, rajtuk egy egy kicsi kapu kopogtatóval.

A szoba-konyhás kis lakás régi ütött kopott bútorokkal megrakva. A sötét dohos szagú hatalmas szobában nagy rend és tisztaság uralkodott, az öreg sok évet megélt tárgyak szépen elrendezve katonásan álltak. Az ablak mellett egy fehér, vénséges vén gyerekágy állt, már csak emlékként, ebben csodálkozott a világra először mind az öt gyereke. Szekrényajtó nyikorgott, a néni csoszogott, hol a szobában, hol a konyhában, szép lassan, meggondoltan pakolt. A kiskocsit magasra púpozva megrakta a mindennapok használati tárgyaival, hálóing, fésű, ruhakefe, pulóver, otthonkák, az orvosságos doboz, a fényképekkel teli faládikó. Egy zsineggel rögzítette, és indulásra készen állt. Hazaindult az édesanyjához, hiszen várja már, biztosan készen van az ebéd is, finom krumplis sterc, azt senki sem tudta nála jobban megcsinálni. Összefutott a szájában a nyál.

- Istenem! De rég ettem stercet, biztosan lesz hozzá hideg tej is! De jó lesz végre hazaérni!

Gondolkodott, hát éppen ideje is hazamenni, hiszen már elmosódott az emlékeiben az-az idő, amikor eljött otthonról. Elfelejtette, nem is emlékezett, hogy miért jött el.

- Hiába, na! Az öregség az oka, mindent elfelejtek!

Valahogy nem akarózott elindulni, nem tudta merre induljon. Várt. Várta a fiát, aki segít.

Ekkor jött le az emeleten lakó fia, hogy megnézze a Mamát, és vacsorát adjon neki, majd lefektesse és bezárja az ajtót, nehogy éjszaka kijöjjön és eltévedjen.

- Hát hova készül Mami? - kérdezte.

- Haza, az anyámhoz - felelte a Mama.

- Na, akkor induljunk - mondta a fia nagy szeretettel.

Megfogta a Mama kezét, és a kiskocsit húzva kiballagtak a főutca felőli nagykapun , és az egész épülettömböt megkerülve visszajöttek a hátsó utcai kapun, szép lassan megálltak az udvari lakás ajtaja előtt.

A Mama nagy sóhajjal csak ennyit mondott: - Jó volt odahaza, de tudod fiam, a legjobb itthon!

Szép komótosan lepakolták a holmit, Mindent visszaraktak a helyére, a Mama megette a vacsorát, és boldog mosollyal feküdt be az ágyába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenceim